Marketing menedzser

Marketing menedzser

Hivatások Marketing menedzser
Angol elnevezés: Marketing manager
Értéke:
Kezeli: Szatmári Sándor | Szerkeszti: Marozsán Dávid, Chmelar Fanni

Az extrém kreatív és jó szervezőképességű embereknek, egy kis analitikus szemléletmóddal megfűszerezve.

A marketing menedzser a munkáját a vállalat ügyvezetőjének/vezérigazgatójának irányítása alatt végzi. Munkájának célja, hogy a cég forgalma növekedjen, valamint annak jó hírnevét, pozitív megítélését kialakítsa illetve, fenntartsa. Tevékenységeit meghatározza a cég stratégiája: milyen vevői körnek, milyen árut vagy szolgáltatást és milyen áron ad el. A stratégiai kereten belül napi szinten foglalkozhat piacfelismeréssel és elemzéssel, vevőkkel/ügyfelekkel történő kapcsolattartással, sajtófigyeléssel, termékfejlesztéssel, új termék bevezetésével, régi termékek akcióinak kilakításával, események szervezésével. Minden esetben alkalmazottként dolgozik az adott vállalatnál.

A marketing menedzser a legtöbb cég csapatának az egyik legfontosabb tagja. Minden szakmai területhez legalább egy kicsit értenie kell, emellett pedig át kell látnia a teljes csoport működését és a munkatársak feladatait. Az ő iránymutatásával és vezetésével fejlődik a részleg és dolgoznak a marketingesek.

A munkakör részéhez tartoznak a következő feladatok:

  • részvétel a marketing stratégia tervezésében
  • marketing költségvetés összeállítása
  • rendezvények szervezése és megvalósítása
  • internetes hirdetések kezelése (Facebook, Google Ads, Linkedin kampányok)
  • marketing szövegírás(kampány anyagok, landing oldalak, hírlevelek, közösségi média tartalmak írása)
  • közösségi média csatornák kezelése (bejegyzések, melyek támogatják a stratégiát)
  • content marketing coordinálása
  • kampányok tervezése és megvalósítása (kitalálni, levezényelni, partnerekkel együttműködni)
  • cég weboldalának karbantartása, frissítése (blogbejegyzések)
  • emberek és partnerek menedzselése

A jó marketing manager munkájának az eredményei többek között a működőképes stratégia, amely a vállalat összes osztályát és dolgozóját érinti, a hatékony külső és belső kommunikáció, folyamatos partnerbővülés, illetve a meglévőkkel való jó kapcsolattartás, rendezvények megtervezése, majd pontos lebonyolítása, illetve a vásárlóerő növelése, vásárlók megtartása

Elvárt végzettség:

Középfokú

Felsőfokú

Munkaidő

8 órás

Idénymunka

Éves munka

Munkakörnyezet

Beltéri

Home Office

Munka jellege:
Fizikai:

1/5

Szellemi:

5/5

Kreatív:

5/5

Veszélyes:

1/5


Átlagjövedelem:

6 192 EFt

Bővebben ...

Mennyien űzik?

0

Bővebben ...

Hol képzik?

...

Bővebben ...

Ikonikus arcképek:

Bővebben ...

A hivatás története

A marketing menedzser pozíció előzményeit magával a marketing kialakulásával, fejlődésével kezdeném. Ez négy korszakra bontható, melyek a következőképpen fejlődtek. Az első a termelésorientált korszak (1850-ig), avagy „pre-marketing”, a vállalkozások a termelés növekedését tekintették fő feladatuknak. Ezt követi az értékesítés-orientált korszak (1850-1940), ahol a technikai fejlődés hatására létrejött sok új vállalkozás árubőséget teremtett a piacon, a termékmennyiség meghaladta a piac felvevőképességét, így nagyobb szerepet kapott az értékesítés. A cél a fogyasztók befolyásolása volt. A következő korszak már a fogyasztóorientált (1940-1980), amikor is az igények differenciálódtak. A cél a piacok körülhatárolása, a célcsoport meghatározása és igényeinek kielégítése. A siker érdekében a versenytársaknál gyorsabban szükséges ezt végigvinni. A negyedik korszak a társadalom orientált (1980-napjainkig), ahol az egyénre szabott kínálat kialakítása adja a célt. A vállalati nyereség, fogyasztói igények és a társadalmi érdekek összhangjának megteremtésének kell megvalósulnia, ami az egész vállalkozást áthatja. A marketing tevékenységek összefogására mindig szükség volt egy szakemberre, a technikai fejlődés folyamatában egyre színesedő feladatkörrel.

Forrás: econom.hu

Amit még tudni lehet a hivatásról

A marketing menedzser munkájának túlnyomó részét épületen belül zárt helyen, kellemes körülmények között végzi. Munkájához kapcsolódóan gyakran tárgyal külsőintézményekkel, szolgáltató cégekkel vagy termékbemutatókat és egyéb, az értékesítéssel közvetlenül együtt járó tevékenységeket szervez külső helyszíneken: vásárokon, kiállításokon, áruházakban, üzletekben. A nagyobb, multinacionális cégeknél dolgozó marketing menedzserek munkaideje a reklámügynökségek munkaidejéhez igazodik. Kisebb cégeknél az ügyvezető igazgatóval történő megállapodásnak megfelelően alakul a munkaidő; részben fix, részben kötetlen. De mivel is kell együtt dolgozni egy marketing menedzsernek?

  • Blogbejegyzések,
  • Ebookok és esettanulmányok,
  • Közösségi média aktivitás,
  • Hírlevelek,
  • Infografika,
  • Videók (promóciós videók, webináriumok, élő közvetítések),
  • ​​​​Podcast, a 21. század rádiója.

ismeretlen forrás

Előnyök

A marketing menedzser munka egyik legnagyobb előnye a kreativitás "kiélése". Az ötletgazdagság és az újhoz való alkalmazkodás az, ami előre viszi a marketingest. Ez mindenképpen az a hivatás, amely változatos és tele van kihívásokkal, semmiképpen sem a monoton kategóriába sorolható. A magasnak számító fizetésen túl viszonylag megbecsült személyeknek mondhatóak, maga a menedzser megnevezése  már egy magasabb pozícióra enged következtetni. A cégen belül is kiemelkedően fontos szerepe van, szorosan kapcsolatban áll.

  • cég felső vezetésével, cégének más osztályon dolgozó munkatársakkal
  • piackutatással foglalkozó ügynökségekkel
  • PR és médiaügynökségekkel
  • reklám ügynökségekkel dolgozik együtt legszorosabban, hiszen egy projekt eredményessége óriási mértékben függ attól, hogy a cég hogyan kommunikál a fogyasztói célcsoport felé.

ismeretlen forrás

Hátrányok

A nehézségek között említeném a változatosság hátulütőjét, ami az újdonságokhoz való alkalmazkodásból fakadó stressz faktor. Egy-egy projekt, kampány megvalósítása sokszor előnyt élvez a nyolc órás munkavégzéssel szemben, ami kihatással lehet a work-life balance-ra. Minden ember, vagy csapat irányítással járó pozíció szintén rejt nehézségeket magában. Nehézség lehet még a változatos környezethez, technikákhoz való alkalmazkodás.

ismeretlen forrás

A szakma nagy arcai

  • Simon Yi
  • Seth Godin
  • Noah Kagan
  • Brian Balfour
  • Rand Fishkin
  • Neil Patel
  • Hiten Shah
  • Jon Morrow
  • Brian Dean

ismeretlen forrás

GYIK

Milyen szakon szükséges továbbtanulnom gimnázium után ahhoz, hogy egyszer marketing menedzser lehessek?
Kereskedelm és marketing alapszakon, melyeket a felvi.hu oldalon megtalálsz.

Milyen területei vannak a marketing menedzser szakmának?
A legnagyobb két területe az online és az offline marketing, ami a pozíció betöltésénél egyenlő arányban jelen van.

Mennyit lehet keresni marketing menedzserként Magyarországon?
A magyarországi átlagkeresete egy marketing menedzsernek 516 739 Ft egy hónapban.

ismeretlen forrás

Városi, legendák, előítéletek, sztereotípiák

  • „ A marketinghez mindenki ért”.
  • „ A menedzserek csak a pénzhajhászásért dolgoznak”.

ismeretlen forrás

Miket csináltak már ezen hivatás művelői?

  • Biró Balázs György
    Magyarország első elektronikus sportokra szakosodott híroldala, az Esport1.hu létrehozója és stratégiai vezetője. Szakmai tapasztalatát  az Online Gaming Community lapcsalád szerkesztőjeként és az Invtel online marketing managereként szerezte meg.
     
  • Szabó Edit
    A Bare International nemzetközi piackutató cég 52 országért felelős európai marketingvezetője. Korábban a MédiaSales ügynökségnél, a Citibanknél dolgozott, majd felelős pozíciót töltött be az OTP Banknál, majd a Microsoftnál. 2018-ban felkerült a nemzetközi Customer Experience Network 30 under 30 listájára.

ismeretlen forrás

Híres filmek

Nemzetközi kitekintés

Az amerikai US News szerint a marketing manager állás az első számú a Legjobb marketing és sales állások között, 15. helyet foglal el a Legjobban fizető állások között, és 45. a 100 legjobb állás között. A marketingben különösen tért hódít az online marketing rész napjainkban, különösen nagy szerepet kap a tartalom és az influencer marketing. A marketing automatizációjára minden cégnek át kell állnia, a lépés tartása érdekében, ami mindenkeppen kihívást jelent, mind szakmailag mind anyagilag a cégnek. A mobilos tartalomfogyasztás megállíthatatlanul terjed, térnyerésük egyre szembetűnőbb. Jellemző továbbá az, hogy a vásárlók, partnerek igényei magasabb színvonalúak, tájékozódásuk sokkal aprólékosabb, nehezebb a figyelmüket és a tiszteletüket elnyerni. Egy fogyasztó naponta 282 percet tévézik, amiből 31 percet tesznek ki a reklámok. Ezeket mind figyelembe kell vennie a cég marketing menedzserének, különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a változatos platformok összhatására.
 

Hazai viszonyok

Magyarországon a marketing menedzser munkakör a fizetések rangsorában a 99. helyen áll. A nemzetközi összevetésekkel megegyezve, a hazai viszonylatban is a nők aránya jellemzőbb, ami 60%-os érték körül mozog. A pozíciót betöltők adatközlők életkora átlagosan 30 év. A magyarországi helyzet alakulásának vizsgálatánál két fő pontot emelnék ki mindenképpen. Az egyik a rendszerváltás utáni időszak, ami a fejlődéshez és a marketing nagyobb szerephez való jutásához hozzájárult, a másik pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás. A vállalatoknak ebben a folyamatban sok új ismeretet kellett elsajátítaniuk és olyan lehetőségeket kellett keresniük, amelyek versenyképessé tehették őket az egyre bővülő globális piacon. B2C piacon nem látható akkora visszaesés a weboldalak forgalmában, de B2B piacon 20-30%-os látogatottság lemorzsolódást látni. Ennek oka az, hogy a vállalkozók kivárnak, illetve válságkezelésben vannak éppen. De milyen trendekkel találkozhatunk 2020-ban Magyarországon?

  • SEO- keresőoptimalizálás
  • Podcast marketing
  • Facebook marketing (remarketing, chatbot, katalógus hirdetés)
  • Landing page
  • Vélemények, értékelések ( 72%-a a vásárlóknak addig nem vásárol, amíg el nem olvas néhány értékelést ((Testimonial Engine)) Az értékelések megjelenítése 270%-kal növeli a konverziós rátát ((Spiegel Research Center, 2017)).
  • Google shopping
  • Youtube
  • CRM rendszer

Forrás: minner.hu

Rokonszakmák

  • Marketing kommunikációs menedzser
  • Email marketing menedzser
  • Online marketing menedzser
  • Termék marketing menedzser
  • Marketing automatizációs specialista
  • Marketing koordinátor

ismeretlen forrás

Piaci helyzet

  • A legfiatalabb generációk reklámkerülése jellemző, a hirdetésblokkolók, a kábeles TV-csatornák alternatívjaként felbukkanó műsorszolgáltatók (Netflix, HBO) mind komoly közönséget vonnak el: az 540 milliárdos globális reklámpiac várhatóan 1/5-ér elveszíti 2025-re. A marketingeseknek ezért új csatornák, módszerek után kell nézniük - irják a közleményben.
  • Az IPa kutatása szerint a profiton a márkaépítő kampányok önmagukban 20%-ot, a sales fókuszú kampányok 15-20%-ot képesek emelni a profiton, míg a kettő együtt akár 25%-nál is magasabb növekedést érhet el.
  • A marketingvezetők 82 % szerint a fogyasztók megfelelő elérése, 79 %-a szerint a kampányok működtetése, míg 77 százaléka szerint a kampány  hatékonyságának bizonyítása a legnagyobb kihívás ma a marketingben.
  • A közösségi média felhasználóinak száma elképesztő ütemben növekszik. Másodpercenként átlagosan 12 új felhasználó regisztrál valamilyen közösségi média platformra, azaz a közösségi médiát használók száma naponta több, mint egymillióval nő.
  • A marketing manager pozíció fizetését tekintve 5 éves időtartamon belül fizetést  figyelembe véve 16%-os növekedés várható

Várható jövedelem

HU
6 192 EFt - 6 192 EFt

EU
€90,705.00 - €90,705.00

USA
$81,072.00 - $81,072.00

ÁZSIA
¥366,341.00 - ¥366,341.00

Éves bruttó kereset, kb 5 év szakmai tapasztalattal.
Forrás: salaryexpert.com

Hol képzik?

Kétféle képzési szinten és formában lehet marketing menedzseri pályára képesítést szerezni:

  1. A középiskolai érettségi után valamely egyetemen vagy főiskolán felsőfokú iskolai végzettség megszerzésével, amelyek közül előnyt jelent a közgazdász  diploma megszerzése. Az egyetemeken a képzés nappali tagozaton 7 félév.
  2. Érettségi bizonyítvány előfeltételével felsőfokú marketing- és reklám menedzser szakképesítáés szerezhető tanfolyami képzési formában.
Az alapképzés, ami szükség a pozicíóhoz, kereskedelem és marketing alapszak, mely a következő intézményekben tanulható:
  • Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar
  • Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar
  • Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Edutus Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar
  • Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
  • Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar
  • Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
  • Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
  • Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar
  • Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
  • Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
  • Ezt követően a következő lépést biztosító, képzést indító intézmények:
  • Wekerle Sándor Üzleti Főiskola-marketing manager képzés
  • Edutus Egyetem-online marketing képzés
  • Pallas70 Oktatási és Vizsgaközpont-Online tartalom és marketing menedzser
  • SCEDA-Marketing Management
Egyéb képzések:
  • ThePitch
  • webler.hu
  • Sämling Nemzetközi marketing menedzsment képzése

ismeretlen forrás

Belépő ismeretek

Fizikai érzékszervek tekintetében az ép látás és színlátás, az egészséges végtagok megléte, zavar nélküli beszédkészség elengedhetetlen követelmények. A menedzseri munka jó időgazdálkodást és gazdasági szemléletet feltételez, a menedzsernek jó szervezőkészséggel kell rendelkeznie, gyakran párhuztamosan végez különböző feladatokat, amely erős és felelősségvállalási helyzet gyakori stressz keltő tényezők a marketing munka folyamatában.

Személyiségjellemzők tekintetében fontos követelmény a változatos, önálló munkavégzésre való igény megléte, hiszen a marketing munka alapvető jellemzője a változatosság, az új, érdekes kihívásokat kínáló gazdasági környezet. A kreativitás, új megoldási módok kitalálására való igény a kapcsolódó kezdeményező készséggel alapvető követelmény a marketing menedzselését végző személynél. A termékek, technológiák, az árak, a piac folyamatosan változnak és mindig ezek optimális kombinációját kell megtalálnia a menedzsernek. Mindezt jó tervezőkészséggel, logikus gondolkodással kell tudnia előkészíteni, jó beszéd- és érvelési készséggel előadni az érintettek előtt és így érvényesíteni, elfogadtatni elképzelését. Elengedhetetlen a nyelvtudás, legalább az angolnyelv ismeretének meg kell valósulnia, több nyelv ismerete előnyként azonosítható.

Az egyetemi képzés során az alábbi kompetenciákat, tudáselemeket, megszerezhető ismeretek vannak jelen:

  • szakértői, menedzseri habitus meghatározó kommunikációs és metakommunikációs, beszédtechnikai és nyelvhelyességi ismeretek - ezen belül az idegen nyelvi ismeretek -, személyes, társas és módszer kompetenciák;
  • elméleti ismeretek: az elméleti jellegű, alapozó tárgyak ismerete (közgazdaságtani tárgyak, jog);
  • elméleti jellegű szaktárgyak ismerete (Marketing, vezetés, szervezés);
  • munkaerő piaci ismeretek;
  • megszerezhető személyes adottságok, készségek:
  • kreatív vezetői, irányító készség;
  • szervezőkészség;
  • stratégiai gondolkodás, döntésképesség;
  • problémamegoldó képesség (probléma felvetése, meghatározása, megoldási alternatívák kidolgozása, a legjobb megoldás kiválasztása);
  • elemzőképesség;
  • tárgyalási és kommunikációs készség;
  • konfliktuskezelő készség;
  • információfeldolgozási készség;
  • együttműködési és kapcsolatteremtő készség;
  • alkalmasság a csoportmunkában való részvételre;
  • felelősségtudat, pontosság, elkötelezettség és igény a minőségi munkára;
  • szakmai továbbképzésre önképzésre való igény és igényesség.

Legközelebbi esemény

  • Marketing Summit Hungary 2020:
    A marketingszakma nagyágyúi, inspirátorai, a megbízói oldal márkatulajdonosai, marketingvezetői lesznek jelen. Tanulni és fejlődni vágyó juniorok és döntéshozók, akik egymás mellett ülnek és kérdeznek - egymástól és az előadóktól egyaránt.
     
  • Marketing Expo:
    A Marketing Expo a kisvállalati marketing kihagyhatatlan eseménye, a Marketing Commando szervezésében, 2010 óta. Résztvevői: 1000+ vállalkozó és marketinges, 60+ kivitelező és kiállító, 10+ előadás és tréning, 10m Ft rendezvény költségvetésből.

    Rügtün jövünk! - Marketingstratégiák és - kommunikáció a karanténból kifelé:
  • Május 26-án 15 órától a karanténból kifelé tartó Magyarországon bevethető marketingstratégiákról és -kommunikációról zajlott beszélgetés az Extreme Digital, a Wizz Air, a Művészetek palotája, a Vylyan pincészet, a CIB Bank, a Szállás.hu és a Café Communications szakembereivel. Az első háromnegyed órában arról volt szó, hogy hogyan érdemes most és az év hátralevő részében sáfárkodni a termékkel, szolgáltatással. a második blokk témája az újraindulás időszakában startoló kampányok hangvétele volt.

ismeretlen forrás

Ehhez még nem szólt hozzá senki. Légy te az első!